Mint ahogy a bejegyzés címe is mutatja, egyben fogok írni két foglalkozás történéseiről is, hiszen két hete tartottam egy SzEDiK-et is, illetve az Eötvös Kollégiumban is tartottam egy vita estet. A sors pikantériája azonban, hogy az elévüléses téma óravázlata egész egyszerűen felszívódott. Átkutattam minden lehetséges helyet, ahova tehettem, de úgy tűnik, nem akar előkerülni. Majd valószínűleg egy hónap múlva egy teljesen nem vár helyen bukkan elő, mintha mindig is ott lett volna. Ha ez megtörténik, akkor lesz egy részletes beszámolóm arról az óráról, most viszont csak arra tudok támaszkodni, amit két hét távlatából fel tudok idézni, és a tételmondatok pl. nem ilyenek...
A félév végi káosz most már kihat mindenhova, igazából azon csodálkozom, hogy az órai jegyzeteim halmazában még minden megtalálok ZH-ra tanulás és beadandó írások közepette... De már csak két hét!
Az Elévülés - újrakezdés című foglalkozás a Kiss László úszókapitány körüli botrányból indult ki. Elég sokat foglalkozott vele a sajtó, mindenkinek megvolt a maga véleménye, persze jöttek a különböző összeesküvés-elméletek innen is, onnan is, meg persze a kis hazánkban sajnos megszokott áldozathibáztatós kommunikáció is felbukkant.
A foglalkozáson abból indultunk ki, ami hivatalosan biztos volt: börtönbüntetést kapott, amit le is ült (egy részét biztosan), tehát a bűncselekményt is elkövetettnek vettük, illetve azt vettük még biztos alapnak, hogy utána visszakerült a korábbi helyére. Ez volt az az alap, amin nem kezdtünk el vitatkozni - felesleges is lenne találgatnunk, hogy hogy történt, nem voltunk ott, és a pontos részleteket valószínűleg a nagy nyilvánosság soha sem fogja pontosan megismerni, szóval a lehetséges találgatásokat automatikusan kizártam a vitából. Szerintem egy ilyen kényesebb témánál az ilyen alaphatárok meghúzása azért fontos, hogy utána a vita ne menjen félre, meg ne kezdjenek el füstölt heringeken (hamis érv/lényegtelen információ, amin fenn akadnak a vitázók) rágcsálódni.
Ezután jött néhány kétsarkos-négysarkos vita. A tételmondatokkal (amikre sajnos, pontosan nem emlékszem) próbáltam eltávolítani az aktuális témától a társaságot, és inkább általános dolog felé igyekeztem terelni a vitát. Azt hiszem, volt tételmondat arról, hogy tanár ne lehessen büntetett előéletű, de a pontos szavakban nem vagyok biztos.
Ezek után a viták után jött az a feladat, ami még nekem is meglepetést okozott, pedig nem sokkal a foglalkozás kezdete előtt találtam ki. Csapatokra osztottak (ebben az esetben egy kétfős meg egy háromfős csapatra), és kapott mind a két csapat ugyanannyi cetlit, amire szándékosan elkövetett bűncselekményeket kellett felsorolni, majd ragsorba állítani őket csapatonként aszerint, hogy melyik a legkönnyebben megbocsátható, és melyik a legkevésbé vagy egyáltalán nem elfelejthető. A csapatok, miután megalkották a saját sorrendjüket, bemutatták és megindokolták azt. A következő feladatrész pedig a teljes társaságra vonatkozott, a két sorrendet össze kellett állítaniuk egy sorrendé. Ugye ez azért is volt különösen bonyolult, hiszen voltak eltérő bűncselekményeik, de voltak azonosak is. A közös sorrend megalkotása elég nehéz feladatnak bizonyult. Én itt viszonylag visszahúzódtam, csak egyszer-kétszer szóltam közbe, mert folyt magától a diskurzus, nagyon izgalmas volt figyelni őket, ahogy átbeszélték a különböző bűncselekményeket, és értékelték őket. Nagy dilemma volt például, hogy a hűtlen kezelés (ami akár világválsághoz is vezethet) súlyosabb bűntett-e, mint mondjuk a hatalommal való visszaélés, vagy sem. Elég sok idő el is ment a lista megalkotásával, és végül ez lett a foglalkozás utolsó játéka is. Utólag azt beszéltük a feldolgozó-körben, hogy érdemes lenne úgy felturbózni a feladatot, hogy előre megírt kártyákat kapnak a csapatok. Talán majd egyszer :)
Alább megtekinthetők a képek a sorrendről :)
A hét másik alkalma pedig, mint ahogy már írtam, az Eötvös Kollégium közéleti vitaestje volt, ahol én moderátorként működtem közre. Az est témája a fiatal értelmiségiek szerepe volt, és a World Café módszert ajánlottam. A World Caféról már írtam egyszer korábban, a lényeg, hogy a meghívott szakértők köré asztaltársaságok alakulnak ki, ahol a szakértő gondolatadóként működik, és kialakul egy kötetlen beszélgetés közte és a vele ülők között. Majd miután letelik a megadott idő (15-20 perc), a résztvevők felállnak, és leülnek egy másik gondolatadóhoz, ahol még nem jártak, és lehetőleg olyanokkal, akikkel még nem ültek együtt. Így biztosítja ez a formátum, hogy viszonylag rövid idő alatt egy csomó ember gondolatait megismerd, anélkül, hogy kényelmetlenül éreznéd magadat. Ez a formátum nem érződik annyira vitának, mint inkább eszmecserének, de rendkívül intenzív tud lenni, különösen, ha a gondolatadók jól működnek ebben a helyzetben. És ezen a vitaesten ezzel nem volt ám probléma! Négy gondolatadó volt: dr. Pavlovits Tamás egyetemi docens, az SZTE BTK Filozófia Tanszékének oktatója, és az OHA tagja; Nyemcsok Éva Eső, ki PR-referens az SZTE Közkapcsolati Igazgatóságán, illetve a MigSzol alapítója; Márton Gábor, a Motiváció Egyesület munkatársa, és végül, de nem utolsó sorban Pejin Andrea, aki az Eötvös Koli seniora, a Bátor Tábor és a Mosolygó Kórház önkéntese, a zentai Vidám Kórház alapítója.
Az este szervezői jól összeválogatták a gondolatadókat, mert így a témák széles skálán, több perspektívából előkerültek.
Nagyon jó volt látni a szakkoli tagjait, ahogy szinte az első perctől kezdve aktívan belemerültek a beszélgetésbe, és aggódva mondták, hogy nem lesz elég 15 perc egy asztalnál. A válaszom leginkább az volt, hogy elég lesz arra, hogy rengeteg gondolat megfogalmazódjon bennük, amit utána tovább vihetnek a következő asztalhoz. És így is lett. A 60 perc World Café nagyon intenzív beszélgetéssel telt, én ugyan csak egy-egy részletet csíptem el, de azt kívántam, bárcsak ne kellene a háttérben csendben moderálnom (leginkább csak szólnom kellet, ha asztalváltáson volt a sor), és beülhetnék én is az asztalokhoz. A végén még volt némi összefoglalás, de azt láttam, hogy mindenkit - a gondolatadókat is - elgondolkodtattak a beszélgetések. És hát persze az se ártott, hogy volt nasi is :D
Összességében ez is egy nagyszerű alkalom volt, több mint 20-an voltunk, ami nekem csak álom a SzEDiK-en, és senki sem próbálta elkerülni a beszélgetést.
És ez a két jól működő esemény (meg néhány megértő és bíztató beszélgetés is) azután történt, hogy én a legutóbbi posztomban azon panaszkodtam, hogy megint alig járnak SzEDiK-re, és kezd rajtam eluralkodni a motiválatlanság. SzEDiK-en nem vagyunk sokkal többen azóta sem, talán már visszaugrottunk 6 főre, de ez a két esemény azért megmutatta nekem, vagy emlékeztetett arra, hogy miért is csinálom ezt az egészet, akár 3 fővel, akár 20-szal. Mert szükségünk van ilyen beszélgetésekre, és szükség van arra, hogy megismerjük mások véleményét. Akár általánosan megszokott ez a társadalomban, akár nem. Mert jó. Mert felpezsdülnek tőle az agysejtjeim. Mert kinyílik a világ. (Mert SzEDiK! - bocs, ezt muszáj volt még ide a végére betenni...)
A múltheti foglalkozásról is hamarosan írni fogok (már ha túlélem a következő hetet, ahol 3 ZH, egy beadandó, egy prezentáció és két óraterv leadása vár rám - még szerencse, hogy óratervben már profi vagyok), ráadásul jövő héten nem lesz SzEDiK :( Igazából teljesen esélytelen, hogy legyen rá időm, és ha már csinálom, akkor csináljam jól, ugye? Meg hát aludni is kellene valamikor...
Utána viszont már csak egy találkozónk lesz május 9-én, ami megint egy kis félévzárós-meglepetéses-vitás összeruccanás lesz.
Addig is - vitára fel!
Sári
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése