Disputa

Mi a disputa? Formális vita, amelyben szabályok és keretek mentén a résztvevők érvelnek (nem feltétlenül saját) álláspontjuk mellett. A vitázók nem csak elmondják az érveiket, hanem reagálnak a másik oldal érveire, álláspontjára. A disputa egy közösségi játék, egy szellemi sport, ahol a résztvevők saját készségeiket fejleszthetik: együttműködés, érveléstechnika, nyilvános beszéd, kritikus gondolkodás, rendszerezési készség, tolerancia, nyitottság, önbizalom, értő figyelem - mind-mind olyan képesség, készség, ami bárki számára hasznosítható lehet a mindennapok vagy akár a munka során. A disputa ráadásul nem csak a készségeket, hanem az önismeretet is fejleszti. Disputázni bárki jöhet, nem kell egy bizonyos témában jártasnak lenned. A lényeg az, hogy nyitott legyél, és a saját, már meglévő tudásodat hajlandó legyél bővíteni, tágítani. A vitának számtalan formája van, a blogbejegyzésekben pedig ezek alkalmazásáról fogok beszámolni.

2016. február 25., csütörtök

SzEDiK - Vitára fel! Kicsik vs. nagyok...

Halihó!

Igen, egy kicsit megcsúsztam az eheti blogbejegyzéssel, de a hetem, köszönhetően egy fulladozós-köhögős megfázásnak, egy társadalmi innováció szervezésének, és az egyetemi tanáraim életfilozófiájának ("Soha többet nem lesz ám ennyi idejük olvasni! Szóval jövő hétre egy teljes mű + harminc oldal szakirodalom" (és ez 10-szer)), némiképp káoszba fulladt. De legalábbis nem volt időm korábban leülni megírni ezt a blogbejegyzést, pedig most nagyon-nagyon izgalmas volt a heti találkozónk!

A legutóbbi bejegyzés végén megrebesgettem, hogy vendégeink fognak érkezni, és ez így is volt: 10 6-7. osztályos bátor disputás érkezett hozzánk hétfő este Makóról és Kiszomborról [ejtsd: kis zombor - a szerk.]. Hogy ez hogy történt? A kulturált vitázásban általában történő varázslatos módon: a tanárnők (Bea és Szabina) véletlenül rátaláltak a SzEDiK-re a neten, és megkérdezték, eljöhetnének-e egyszer megnézni a gyerekekkel, hogy mi mit is csinálunk. Én meg erre azt mondtam, hogy persze! Az egyik legfontosabb célom azzal, hogy vezetem a SzEDiK-et, hogy minél több emberhez eljuttassam a kulturált vitázást, és ebbe nagyon is belefér egy általános iskolás csapat. Sőt! Sose lehet elég korán kezdeni ám!

Persze ez azért kihívást jelentett nekem! Hiszen bár lassan három éve trénerked, eddig ezt egy lényegében felnőtt közegben tettem, ahol már "nagyok" vannak, rengeteg tapasztalattal, háttértudással, meg hát eléggé összeszokott már a csapat, a feladatok könnyen mennek. A "kicsik" pedig hát... kicsik? Igen, talán ez volt az első gondolatom, a második pedig az, hogy hát akkor itt valami könnyebb óratervet kell majd összeállítanom, hogy a vendégeink is hozzá tudjanak szólni - de akkor mi lesz az egyetemistákkal, mit csinálnak, ha elunják magukat a könnyű feladatokkal? (Utólag belátom, nagyobb problémát csináltam a dologból, mint kellett volna...) Aztán szerencsére beleakadtam egy riportba, ami a kis vendégeimről készült, akik egy nyílt napon nagyon is ügyesen disputáztak! Így végül úgy döntöttem, hogy a szokásos feladatokat viszem, csak a téma lesz olyan, ami talán picit könnyebb lehet a kicsiknek: iskolával kapcsolatos tételmondatokat választottam.

Íme az óravázlatom:

1. Ismerkedés, jégtörés
  • mire jöttek? 
  • csoportszabályok
  • névkör - marsi név
  • játékok: papírlapos, evolúciós
2. Érvelés
  • kétkörös játék
  • véleményvonal
  • kétsarkos - négysarkos
3. Zárókör

Nem tűnik bonyolultnak, ugye? :D Nem is az. De most nézzük végig lépésről lépésre, hogyan alakultak a dolgok. 

1. Ismerkedés, jégtörés
Elöljáróban azért annyit elmondtam az előző héten a disputásaimnak, hogy jönnek majd "kicsik", beszállnak hozzánk vitázni. Nem tudom, mit gondolhattak. Az volt a vicces az egészben, hogy a "nagyok" közül is sokan jöttek,7-en, plusz még a 10 "kicsit" meg a két tanárnő, szóval összesen 20-an voltunk a teremben. A padok ugyan félre voltak tolva, de még így is érezhető volt, hogy sokan vagyunk. Mikor utána beszéltem az egyetemistákkal, mondták, hogy milyen sokan jöttek a kicsit, és amikor mondtam nekik, hogy csak 10-en voltak, nem akarták elhinni. Tanulság: rengeteget számít a terem mérete, attól függően, hányan vagytok és milyen feladatokat tervezel. 
Azzal indítottam, hogy nyugodtan tegezzenek minket, ennek ellenére mindig aranyosan belekavarodtak, ha meg akartak szólítani. Ez azért nem fájt annyira, mint amikor egyetemisták magáztak le. Az elején tehát ismerkedtünk egy kicsit, elmondtam a "meghallgatjuk egymás véleményét", "mindig csak egy ember beszél" szabályokat, megmutogattam nekik a kézjeleket, utána pedig bemutatkoztunk. Volt ugyan etikett címke, de kell ilyenkor azért, hogy elhangozzanak a nevek. A marsi név aranyos játék (fordítva kell mondani a keresztnevet, és valami tulajdonságot hozzákötni), a gyerekek pillanatnyi hezitálás után belementek. Utána jöttek a játékok. 
Játékok. Na igen, annak idején az egyetemistáimmal is mindig játékkal akartam indítani a foglalkozásokat, hiszen ezt láttam, tapasztaltam, tanultam korábban. Csak azzal nem számoltam, hogy az egyetemistáknak már ciki játszani. Tavaly nagyon trükkösen a logi-sztorit és a barchobát "kérdéstechnika-fejlesztés" címszó alatt sikerült becsempésznem a foglalkozásba, meg mostanában már a rabszolgapiac is működött. De például a SzEDiK indulásokat az a két játék, amivel most tök jól szórakoztunk, nem akart működni. Most viszont? Remek volt :D Először az evolúciós játékot játszottuk, ennek lényege, hogy kézjelekkel mutatjuk, hol állunk az evolúciós sorban (tojás > csirke > sas > Superman > Buddha), és az azonos szinten állók kő-papír-ollóval dönthetik el, ki tud tovább "fejlődni". Aki nyer, az ugrik egyet a ranglétrán, aki veszít, próbálkozik tovább. A Buddhák pedig kiülhetnek a kör szélére. Ha jól megy, a végére mindegyik "stációból" marad egy, és a többiek pedig Buddhák lesznek. Nálunk két kör volt, mindkettő nagyszerűen sikerült, a nagyok vegyültek a kicsikkel, bár azért még látszott, hogy a kicsik bátortalanok. A másik játék is elég mozgalmas: mindenki kap két lapot, amit a tenyerén kell tartani, és míg a többiekét le kell fújni, addig a sajátját meg kellene tartani (itt persze fontos tisztázni előre, hogy székre, asztalra nem mászunk, a lapot nem tartjuk testhez, falhoz, székhez, a barátunkhoz, stb.). A gyerekek (és szerintem a nagyok is) ezt is élvezték, a hangzavar alapján biztosan így volt! :)

2. Érvelés
Vitázni nem lehet csak úgy elkezdeni egyik pillanatról a másikra, amikor az előbb még ugráltak, nagyban nevetgéltek. Szóval az érvelős feladatot egy néma játék előzte meg: anélkül, hogy akárcsak egy hangot is kiadtak volna, születési hónap és nap alapján sorba kellett állniuk. Egészen gyorsan és ügyesen ment, és szerencsére ez elég is volt az elcsendesedéshez. A sorban állva két csapatra osztottam őket ("Általánosok" és "Egyetemesek"). A két csapat egymással szemben két kört formált (tehát kör volt a körben), mindenkinek volt egy párja. A belső kör állított, a külső tagadott. Mindkettőnek 1-1 perce volt kifejteni a véleményét, majd a külső kör eggyel arrébb lépett, tehát párt cseréltek, és megismételtük ugyan ezt. A második csere után annyi csavar volt, hogy megfordultak a szerepek: aki eddig állított, most tagadott, és fordítva. Ez azért volt jó, mert egyrészt így teljesen összekavarodtak, és "nagyok" is érveltek a "kicsikkel", másrészt belerázta őket magába a vitázásba.
Mindhárom kört egy tételmondattal játszottuk le: Az iskolákban meg kellene  követelni az egyenruha viselését. Abszolút jól működött mindhárom kör, a végén megkérdeztem, milyen érvek jöttek fel - a "kicsik" határozottan egyenruha-ellenesnek bizonyultak! :D 

Ezután véleményvonalat játszottunk. Először reál tárgyak vs. humán tárgyak volt a téma (itt ugye kedvelés/egyetértés alapján kell "vonalon" oda beállni, ahol úgy érezzük, kifejezzük az érzésünket). Nagyon izgin alakult ez a vita, a gyerekek lelkesen beszéltek. A stresszlabda-mikrofon azért sokat segített, hogy meghallgassák egymást. A második körben a véleményvonalnál már tételmondat volt: Legyen több évközi szünet és legyen rövidebb a nyári szünet. Na, itt aztán látszott, hogy a téma közel áll hozzájuk, főként érzelmi alapú gondolatok kerültek elő, ugyanakkor nagyon érdekes és elgondolkodtató érvek is születtek. Az egyik "kicsi" például azért érvelt a hosszú nyári szünet mellett, mert így akkor az elvált szülők gyerekei több időt tudnak tölteni mindkét szülőnél a nyár során... Szerintem sokat mondó, hogy lényegében senki sem kapta fel a fejét erre az érvre...

Végül az utolsó játék az a kétsarkos-négysarkos vita volt. Három tételmondatra volt időnk, és mindegyik jól működött. Íme:
Jobb tanárnak lenni, mint diáknak.
Azt hiszem, ez egy all-time-favorite tételmondat iskolásoknál, mindkét oldalon rengeteg érvet lehet előhozni. Az igazán izgalmas az volt, hogy szépen becsöpögtek olyan mondatok is, amelyek egyértelműen jelzik: az általános iskolások is érzik, ha probléma van, hallják és látják, ha például tüntetnek a tanárok. Merthogy bizony hangzott el olyan érv, hogy azért nem jó tanárnak lenni, mert rengeteget kell utána adminisztrálni...

Az iskolákban be kellene tiltani a mobiltelefonokat.
Előzetesen egy kérdőjelet tettem a tételmondat mellé, hiszen fogalmam sem volt, hogy vajon 7. osztályosoknál mennyire lehet ez probléma, van-e egyáltalán telefonjuk. Miazhogy! Miközben várták, hogy kezdődjön a foglalkozás, előkerültek szépen az okostelefonok, ment a szelfi-lövögetés ezerrel, sőt, a tételmondat hatására is előkerült egy-kettő a zsebekből... Így persze, hogy volt vélemény, főként talán mellette: ez a generáció már abszolút integrálná a mobiltelefonokat a mindennapi tanulásukba, órai életbe, például a házijukat már nem leckefüzetbe írnák fel, hanem telefonba, és akkor egyből át is tudnák küldeni a hiányzóknak... Persze volt olyan is, aki azt mondta, hogy nem kellene engedni a telefonokat, mert így akinek van, az nem villoghat vele azoknak, akiknek nincsen. És az is kiderült, hogy azért védettek még ezek a fiatalok az információtól, például teljesen érthetetlennek érezték azt a koncepciót, hogy egy ámokfutó megtámadna egy iskolát (vészhelyzeti telefonhasználat kapcsán került elő, füstölt hering gyanús volt). Minek is?

Legyen az iskolahét 4 napos.
Na, az utolsó tételmondat aztán igazán jól működött, a gyerekek már erre a szakaszra nagyon feloldódtak, bátran beszéltek, nem zavarta őket, hogy egyetemisták vagy adott esetben a saját tanár néni ellen kell érvelniük. A legaranyosabb/legőszintébb érv itt az ellenző oldalon hangzott el egy hangos sóhaj és borús tekintet mellett: "Akkor úgyis 4 napra tennék be az összes óránkat, ami most van..." Igen, valószínűleg így lenne...

3. Zárókör
A zárókör koncepciója még érezhetően idegen volt nekik, nem könnyen nyíltak meg először. De aztán olyan mondatok hangzottak el, amiknek én nagyon örültem. Ők maguk fogalmazták meg, hogy nagy sikerélményt jelentett számukra az, hogy egyetemistákkal együtt vitáztak, és tényleg tudtak velük vitázni. Tetszettek nekik a játékok, hogy nem csak két oldal van, mint a versenyvitában (amit eddig csináltak), hanem vannak árnyalatok is. 
Az egyetemistáim pedig megjegyezték, hogy végre mindegyik tételmondat működött... Köszi... Utána egyébként még beszélgettünk velük, és meg voltak lepve, hogy a "kicsik" ennyire ügyesek és lelkesek voltak. 
Én végig nagyon jól éreztem magamat. Újdonság volt, hogy ennyien vannak a kezem alatt, és ehhez pluszban jó volt, hogy nem kellett fegyelmezni, hiszen odafigyeltek, csinálták, amit kellett (csak a nasi volt kissé figyelemelterelő, de hát az megbocsátható). Nagyon hamar belejöttek a kicsik is a vitázásba, elkezdtek élni a lehetőségekkel. Ugyan a kézjeleket nem nagyon használták, de például a sarkos vitáknál szabadon mozogtak, ha megváltozott a véleményük - és hagyták, hogy ez megtörténjen, nem ragaszkodtak görcsösen a saját eredeti álláspontjukhoz. 
Nagyon jól esett látni, hogy ez a korosztály (akiket én már diplomaszerzés után taníthatnék középiskolában!) ennyire lelkes és nyitott. Persze, van hova fejlődniük, kinek nincs, de rettenetesen jó alapokkal indulnak. Csak így tovább! :)

A jövő heti témát egyelőre nem árulom el, majd a facebook-eseményen meglátjátok :) 

Addig is, vitára fel!
Sári

2016. február 16., kedd

Vitára fel! - A tételmondatok lázadása...

Sziasztok! 
Hogy vagytok ma? Hogy érzitek magatokat?

Én köszönöm szépen, jól vagyok, két ZH-n túl, és ugyan csúnya sérüléseket szereztem, de megküzdöttem a héten a tételmondatokkal... Hogy hogyan történt ez a véres csata? Így:

A héten a túlnépesedés volt a téma, ez már az első, félévnyitó alkalommal felröppent, úgy tűnt, ráharapnak, illetve előző félévben volt egy előadásom, ahol érintettük, szóval úgy gondoltam, hogy ez jó lehet. És azt kell, hogy mondjam, a téma nagyon jól működött, valóban érezhető volt az érdeklődés, hamar belelendültek a vitába a résztvevők. 

Az előre megálmodott óratervem így nézett ki:

1. Nyitókör
2. Szakértői mozaik - cikk feldolgozása
3. Negatív brainstroming
4. Utopia - provokatív filmrészlet
5. 2-4 sarkos viták
6. Zárókör

Kezdjük ott, hogy miközben málhás szamarat játszva cipeltem a disputás szatyromat meg a laptopomat (a filmrészlethez, ugye) a BTK felé, volt időm még egyszer átgondolni a tervet, és mire beértem az épületbe, a filmrészlet szépen felcsúszott a második helyre. Jól indult... Az viszont nagyon pozitívvá tette a kezdést, hogy két lelkes résztvevő, akik hamarabb a terembe értek, mint én, már átrendezték a padokat és székeket, mire én felértem.

1. A nyitókört vagy háromszor kezdtem el, merthogy a késők szépen, ütemesen érkeztek. Na igen, a késés. Ha figyelitek a facebook eseményeket, akkor észrevehető, hogy mindig 17.50-től van kiírva az esemény, ami nem túl kerek időpont. Ez azért van, mert abban reménykedek, hogy ha azt "hiszik", hogy 10 perccel hamarabb kezdődik a program, akkor időben odaérnek hat órára... Nem, ennél okosabbak a disputásaim. Tudják, hogy a 17.50 = 18.00 és ahhoz igazodva késnek. Nyilván nem nagyon kérhetem rajtuk számon a dolgot, de elég bosszantó, amikor huszadjára (de jó is lenne, ha annyian lennének!) sokadjára kezdem el a mondókámat ismételni, ráadásul egy csomó időt elvesz.

4. 2. Lényeg, hogy továbbléptünk a filmrészletre. Az Utopia egy izgalmas sorozat (legalábbis azt mondják, nekem még nem volt időm nézni, negatív utópia, túlnépesedés ellen sterilizáló vírust kínálnak fel megoldásként, hasonlóan Dan Brown Inferno című regényéhez, amit szívesen ajánlok olvasásra), ennek egy rövidke részletét vetítettem le. (Persze, hogy közben is érkezett késő... - Murphy's Law)


Nagyon örültem neki, hogy a részlet bevált - a rövid megbeszélés során már elkezdtek arról vitázni, hogy mennyire lehet ilyen módon leáltalánosítani egy életet és annak hozadékait, mint ahogy itt megtette ez a gyanúsan mogorva és kétértelmű karakter (mibe fogadunk, hogy rosszfiú? #spoileralert)

3. Ezután jött a szakértői mozaik, melyhez ezt a cikket szedtem szét darabokra. A cikk nem tökéletes, helyenként megkérdőjelezhetők pl. az adatai, meg már nyilván elég régi, hiszen kb. öt éves, de szerintem felvet néhány érdekesebb, és főként vitatható gondolatot. Igazából ezt azért hoztam be, hogy legyen valamiféle tudásbeli közös kiindulópontunk, mert felkészülés közben rájöttem, hogy csak innen-onnan szedtem össze a tudásomat korábban a dologról, főként filmekből. Zárókörben viszont azt a kritikát kaptam, hogy ez túl sok időt elvett, és hogy nem is volt rá igazából szükség (ami lényegében igaz), másrészt az a vélemény is elhangzott, hogy jó volt a cikk, mert volt egy kiindulási pont. Na igen, ez is rendszeres. Egyrészt nem fog mindegyiküknek ugyanaz beválni (még hatfős csoportnál sem), másrészt nem lehet kiszámítani, hogy mikor mire van szükség. Én csak azt tudom mondani, és saját magam is ezt fogom tenni: kísérletezek. Egyszer így, egyszer máshogy, és megtartom, ami jobban beválik. Lehetne máshogy?

4. A negatív brainstormingot most először vezettem le, és eddig működni is csak egyszer láttam, szerintem ahhoz képest egészen jól sikerült. Az alap kiindulópont természetesen a túlnépesedés volt, és most olyanokat kellett bedobni, ami ettől csak rosszabb lehet. Eljutottunk persze a teljes összeomlásig, a háborúkig, az éhínség meg vízhiány, demokráciák felbomlása volt az alap kiindulás. Egészen jól sikerült, bár nem mondom, hogy tökéletesen, de azt hiszem, ilyet még fogunk csinálni.

5. És most jött a haddelhadd. A sarkos viták. Előtte gondosan végigrágtam magamat a tételmondatokon, de mindhiába. Egyetlenegy működött. A többivel is el vitázgattunk, de nem voltak tökéletesek.
A. A túlnépesedés megállítása érdekében meg kellene szüntetni a gyógyszerek gyártását.
Azonnali reakció: a hatból 5 ember tagadó oldalra állt, 1 bátor pedig direkt állító lett. Végül elindultak egy olyan enyhítés, vagy újraértelmezés irányába, hogy a bizonyos, fejlődő országokba tartó gyógyszerimportot kellene csak leállítani, ott meg felmerült az etikai kérdés, hogy  ezt ki írná alá. Válasz: amikor atombombákat hajigálnak egymás fejére, akkor mindegy lesz, nem? - reagálva a negatív brainstormingra. 

Oké, ez a tételmondat még el is ment. Nyilván, ha többen vannak, akkor az eloszlás is más lehetett volna. Na de a második tételmondat!
B. Csak az egy gyerekes családok kapjanak támogatást + a fejlődő országokban.
Azért írtam plusz jellel a tételmondat második felét, mert ahogy kiejtettem a számon a tételmondatot, arról indult meg a vita - velem - hogy akkor hova és kire értelmezzük a mondatot. Így végül arra jutottunk, hogy ez a szűkítés lesz az izgalmasabb, bár én szívesen hallgattam volna a fejlett országokkal kapcsolatban is gondolatokat. Ja, és hogy ugyanúgy 1:5 volt az arány, csak a másik oldalon? De itt most legalább mindenki amellett állt, amit gondolt. Itt főként Kína és India példája jött fel, a kínai egykepolitika, ami nem régi híradások alapján talán nem is igazán működött jól, csak papíron. Végül is egész jól alakult a vita, csak az eleje volt nehéz. :D

Ezután jött a kedvenc :D 
C. Kapjon állami támogatást az, aki sterilizáltatja magát.
Induljunk onnan, hogy hat fiú/férfi állt előttem, és láttam, ahogy végig fut az agyukon, hogy mit is jelent a tételmondat: tátott szájak, összeráncolt szemöldökök, míg az egyikük nagy kegyesen értelmezte a többiek számára a helyzetet. "Mennyit ér a tököd?" (Elnézést a kifejezésért, csak idézek XD) Azt hiszem, ez volt a legsikeresebb tételmondat, jókat szórakoztak, miközben érdemi vita is zajlott. 
D. Semmit sem kell tenni a túlnépesedés ellen.
Ez volt az utolsó tételmondata az estének, és azt hiszem, az utolsó vitát az első érv jellemzi a legjobban. "Ez a legolcsóbb verzió..."

Oké, így utólag visszatekintve nem tűnik olyan szörnyűnek a tételmondatok lázadása, de amikor ott vagy a foglalkozás közepén, és azt érzed, hogy a csapat ledobja magáról a tételmondatokat, sorra egymás után, akkor az elgondolkoztat vagy megakaszt. Formáljam át? Lépjünk túl rajtra? Én inkább az első variáció híve vagyok, egyelőre ez így beválik. Nyilván könnyebb olyan tételmondatokkal, amiket már mások kipróbáltak korábban, de a saját mondatoknak is megvan a maga varázsa... vagy harca...

6. Ezután záróköröztünk, ami megint csak pozitív volt, mert tényleg hasznos visszajelzéseket szoktak adni, mint ahogy most is tették (amire már reflektáltam is fentebb). Annyi volt a különbség, hogy most többet beszélgettünk a következő óráról, ugyanis vendégeink lesznek! 12 fő 7. osztályos és tanító nénijük érkezik majd hozzánk! Izgi lesz, de erről többet majd jövő héten.

Összegzés gyanánt azt tudom elmondani, hogy többségében jól működött a foglalkozás terv, ugyan a 90 percből kifutottunk. A tételmondatok nem úgy működtek, ahogy gondoltam, hogy fognak, de ők is és azt hiszem, én is elég rutinosak vagyunk már a nem olyan jól sikerült tételmondatokban, hogy meg tudtok oldani. Kíváncsi lennék, ezek a tételmondatok máshol hogy működnének - nálam nem felhőtlenül...

 Jövő héten tehát lesz egy kis várt meglepetés! ;)

Addig is: vitára fel!

Sári

2016. február 8., hétfő

Vitára fel! - Azaz, inkább vitaminra fel!

Alcím: Mit csinál az ember, ha beteg, nem tud órát tartani, és tanulnia kellene? - Blogol!


Hát igen, már most elkészült az eheti bejegyzés, pedig még a foglalkozás be sem fejeződött... volna, ha lett volna. De sajnos elmaradt. Először a SzEDiK története során sajnos utolsó pillanatban (tegnap) le kellett mondanom az eheti eseményt, mert elkapott valami csúnya megfázás. Ilyen az élet, ennek is el kellett jönnie egyszer.

Na de úgy gondoltam, ha már így egyszer belekezdtem ebbe a blogolás dologba, akkor most is csak írok valamit - korábbi tapasztalatok alapján. De ez most csak egy kis rövid történetecske lesz.

Egyszer volt, hol nem volt tehát, az előző félévben felvetettem az indiánok témáját. (Ezt most tényleg rímelve írtam?! Mi van ebben a gyógyszerben?!) Az amerikai indiánokról (Native Americans, indigenous people) kb. mindenkinek ugyanazok a dolgok jutnak eszébe: Winnetou, bölények, Farkasokkal táncoló, kaszinók, rezervátumok, tomahawk, skalp, Az utolsó mohikán... Keveset tudunk a mai helyzetükről, és talán elég messze is vannak ahhoz, hogy ne foglalkoztasson bennünket különösebben. Persze a feketék, színes bőrűek (nem tudom, jelen pillanatban melyik a PC-bb megnevezés), vagy akár mely másik bevándorló csoport helyzetéről csomót tudunk, hallunk, pedig elvileg ők is legalább olyan messze vannak tőlünk, mint az indiánok.

Van viszont egy TED-videó, ami pont velük foglalkozik, és talán megpróbál magyarázatot is adni arra, hogy miért nem annyira "hangos" ez a téma. Aaron Huey 2010-es beszéde, amit alább megnézhettek.




Én személy szerint kedvelem ezt a videót, a nem titkolt érzelmi töltöttsége ellenére is, így be is vittem az indiánokkal foglalkozó alkalmunkra, ami több szempontból is tanulságos volt. Mármint az alkalom.

Egyrészt tényleg rettenetesen keveset tudunk erről a témáról. Amit tudunk, azt is könyvekből meg filmekből. Nem tudom, ez mennyire van rendben. Ha azt vesszük, hogy (állítólag) egy átlag amerikai Budapestet be sem tudná lőni a térképen, nemhogy Szegedet... Így persze nehezebb volt beszélgetnünk, vitáznunk a témáról, még a néhány bevitt adattal és információval együtt is.

Ami viszont számomra a legmeglepőbb volt, hogy a kis társaságom teljes gőzerővel elutasította a videót. Ugyan elismerték, hogy hatásos, de abszolút manipulatívnak érezték, demagógnak, a videóban felsorolt adatokat megkérdőjelezték (merthogy nem volt hivatkozás feltüntetve - annyira egyetemisták, nem? Erről egyébként van egy jó viccem, amit novemberben hallottam a TEDxYouth@Budapesten, az egyik beszéd felvezetésében: "A tudományos társadalom úgy tekint a saját ötletre, mint a fogkefére. Mindenkinek van, de nem olyan jó a másét használni..." Vagy valahogy így :D) Egy-két enyhítő megjegyzést azért beszúrtak, de egyértelmű volt, hogy nem tetszett nekik a  videó. 

Ez nyilvánvalóan rendben van, hiszen mindenkinek különbözik a véleménye. De azért voltam leginkább meglőve, mert több feladatot is arra a videóra terveztem, amit ők nem nagyon akartak elfogadni. Bukta. Viszont ennek ellenére is jó kis viták kerekedtek ki a dologból, még ha nem is egészen azon a vonalon, amit én előre kigondoltam. Ember tervez, a disputás meg végez, ugye...

Levont következtetés: Ha tetszik egy videó, és be szeretnéd vinni foglalkozásra, órára, nézd meg újra, és köss bele. És készülj B-tervvel. Mindig. Ja, és számíts a kiszámíthatatlanra. Igen, azt hiszem, ez egy fontos pedagógiai megfigyelésem az elmúlt SzEDiK-es időszakból. Valami úgyis fog történni, ami nem passzol a menetrendhez. Például, hogy most lebetegedtem, és csak egy 100-as zsepit használtam el, miközben megírtam ezt a hiánypótló posztocskát.

Huey beszédéről pedig ezek után mindenki döntse el maga, hogy mit gondol. :D

Jövő héten bepótoljuk a ma elmarad alkalmat: a túlnépesedés témakörét fogjuk boncolgatni... én már várom. :D

Addig is: vitára fel!

Sári

U.i.: Bocsánat, akárhogy bűvészkedek, a videó nem akar megfelelő méretű lenni, és mindig alámászik a mellette levő szövegnek... 

2016. február 3., szerda

Vitára fel! - Félévnyitás

Sziasztok!

Tegnap újraindítottam a blogot, ma meg megosztom az első beszámolót egy alkalomról, hétfőn ugyanis megtartottuk az új félév első találkozóját. 

Az első, és elég fontos lépés az előkészületeknél a hirdetés. A facebook oldalon minden héten elkészítek egy eseményt, csinálok hozzá plakátot, meg mindent, és megosztom az összes olyan csoportban, ahol ezt hagyják. (Ja, volt olyan csoport, ahonnan "kiutáltak", hogy minek osztok meg ilyen hülyeségeket hetente. Kommentárként erre annyit, hogy két party-esemény között szerintem elfért ((((egy egyébként leendő tanároknak szóló csoportban....)))) ...de hát haters gonna hate...) A régebben csak a félév elején csináltam teljes gőzzel a hirdetést, aztán szépen lassan rájöttem, hogy folyamatosan érdemes megosztogatni. Néha a tematika, néha talán a véletlenek összejátszása folytán a félév közepén is pottyannak be új emberek - van, hogy csak egy alkalomra, de van, hogy nálunk is ragadnak. 

Nyilván ahhoz, hogy hirdessek, tudnom kell előre a témát - most ez könnyű volt, hiszen nem volt téma. A félév első alkalmát (még ha tavaszi félévről is van szó), mindig új kezdetként értelmezem, és mindig egy kicsit bevezetés szaga van. Hiszen ilyenkor két alkalom között eltelik nagyjából két hónap, ami kemény(?) tanulással telik, állandó küzdelemmel a kettesért a jobb jegyért... Szóval az első alkalom nem felveszi a fonalat, hanem talán egy kicsit vissza is görgeti. Egyelőre bevált, kell egy kis ráhangolódás. (Meg egyébként is, ha az egyetemi tanárok nem tartanak rendes órát az első héten, akkor én sem fogok...) 

Téma híján is kell persze foglalkozás vázlat, ami nálam most nagyjából így nézett ki.

  1. Nyitókör
  2. Jégtörés - rabszolgapiac
  3. Az érv felépítésének áttekintése
  4. Érvelést gyakorló játékok - Azért, mert... és láncvita (Dilemma, disputa, demokrácia: 59.o, 60.o., 169. o.)
  5. Kétsarkos-négysarkos (tételmondatok: u.o. 59. o.)
  6. Tematika megbeszélése
  7. Zárókör
Hát ez egy elég átlagosan kinéző óraterv lett. Az előző félévben jöttem rá (hosszú önreflexiózás után, persze), hogy nem nagyon variálom a foglalkozások menetét, és nagyjából ugyanabból a néhány elemből építem fel az órákat (kétsarkos-négysarkos, véleményvonal, akváriumtechnikával kisebb csoportmunkák, sorba rendezős feladatok). Ami egyfelől szerintem jó, hiszen alapvetően maguk a feladatok jók, a téma mindig változik, ezeknek már ismeri a csapat a szabályait, keretét, jól működnek, jól lehet velük dolgozni. Másfelől viszont ott van az az oldal, hogy van még csomó más feladat, ami ugyanígy fejleszt, képez, jó vitát eredményez, és egy idő után mindig ugyanaz unalmassá válhat. Ez így egyértelműnek tűnik, de az igazság az, hogy kemény felismerés volt, hogy lényegében mindig ugyanazt (kisebb változtatásokkal, persze) vezetem le. Szerettem volna magamat ennél kreatívabbnak hinni. De azt hiszem, ez inkább volt bátorság kérdése, mint kreativitásé. Miután megtapasztaltam, hogy ezek a feladatok jól működnek, egyszerűbb volt ezeket használni újra és újra, mintsem újakkal kísérletezni. Komfortzónán belül maradtam, mint tréner/moderátor, amikor az egész disputázásnak az lenne a lényege, hogy kimozduljunk egy kicsit a saját kereteinkből... Hát kimozdultam, a félév végén már hoztam be újabb feladatokat (pl. a láncvitát, meg a szakértői mozaikot is bedobtam), és jól sikerültek, sőt, a kis csapatom (azt hiszem, ez a szerkezet rájuk fog ragadni) külön megjegyezte a zárókörökben, hogy jó volt újat csinálni. Ennek ellenére, pont ez az óraterv, tök átlagos elemeket tartalmaz. De hát ez csak bevezetés...

Persze ez így jól néz ki papíron, de lássuk, hogy is zajlott le az egész.

Kezdjük azzal, hogy lemagáztak. Szerencsére nem a disputásaim. Már berendeztük a termet, de még beszélgettünk, vártuk a pontosan befutókat, és két egyetemista, határozottan korombeli lány egy termet keresett. Látták, hogy mi bent vagyunk, és úgy tűnt, leszűrték,  hogy én itt valami tanárféle vagyok, mert a következő kérdést intézték hozzám tnaárhozbeszélek-hangsúllyal: "Elnézést, meg tudná nekünk, mondani, hogy merre található az xyz terem?" AU! A kis csapatom tagjai pedig tágra nyílt szemekkel néztek rám, én meg, miután válaszoltunk nekik, döbbentem kérdeztem tőlük: "Most tényleg tanárnak néztek és lemagáztak?!" Egyértelmű igen volt a válasz. Meg sem próbálom megfejteni ennek a felettébb különös jelenségnek az okát... Eljutottunk idáig is...

Lényeg, ami lényeg, félretéve a megsértett egómat (különösen, hogy disputás körökben mindenki tegez mindenkit...) elkezdtem a foglalkozást. A szokásos "Hogy vagy? Túlélted a vizsgaidőszakot?" kérdés után néhány közérdekű információt osztottam meg (pl. hogy blogolni fogok), majd valahogy a jégtörést gyönyörűen átugrottam. Pedig kezemben volt az óraterv, rá is néztem, a szemem látta nagy betűkkel, hogy rabszolgapiac (ami egyébként a társaság egyik kedvenc játéka lett), és az agyam simán kihagyta. Erre persze már csak akkor jöttem rá, amikor már lement a foglalkozás fele. 

Így második pontként következett az érv felépítésének áttekintése. Az ábra a DIA mindkét disputával foglalkozó kiadványában megtalálható, én is ezt használom az elejétől kezdve. A csapatról azért annyit itt muszáj elmondanom, hogy hatan voltak, hárman már voltak SzEDiK-en korábban, hárman pedig nem. Ennek ellenére a kis rövid "elméleti áttekintés" során az újakat éreztem aktívabbnak - talán mert nekik új volt. Elméletre egyébként nagyjából csak ennyit szoktam szánni, a visszajáróknak már jól megy egy teljes érv felépítése, és amikor nagyon fontos, hogy ez meglegyen, akkor szoktam ismételni - főleg, ha újak vannak. 

A gyors elmélet után, már következett is a gyakorlat, először is az Azért, mert... játékot játszottuk (leírást lásd a fentebbi linken). Előre készültem számozott cetlikkel, illetve négy komolyabb témát választottam: 1. környezeti probléma, 2. szociális probléma, 3. gazdasági probléma, 4. egyetemi élethez kapcsolódó/oktatási probléma. Számomra meglepő módon, bár utólag belegondolva tényleg logikusnak tűnik, a 4., tehát az egyetemi témánál nem születtek azonos problémák a három csoportban, a többinél igen. Ugye mindig van az a "gyerek", aki talál egy kiskaput: itt is volt, aki az első három dologhoz ugyanazt szerette volna írni, merthogy van olyan probléma, ami egyben környezeti, szociális és gazdasági is... Érdemes erre gondolva is megfogalmazni az instrukciókat :D
Az érvelések egyébként jól mentek, illetve a feladat második részénél a mondatok befejezése/elkezdése is. Ennek a feladatnak nyilván az volt a lényege, hogy az érv struktúráját gyakoroljuk, és nem az igazi vita, de annak jól működött. 
A második gyakorló feladat a Vitalánc (lsd. kiadványban) volt, amit már előző félévben is játszottunk (komfortzónából kilépés, ugye...), annyi újítást hoztam, hogy készítettem három-három lapot a két oldalnak, amelyeket a feliratnak megfelelően fel kellett mutatniuk az új megszólalóknak: ÚJ ÉRV, CÁFOLAT, KÉRDÉS. Amikor újra átnéztem a feladatot, megtetszett a lapok ötlete (azt hiszem, a sárga könyvben lapok nincsenek, a zöldben pedig vannak ennek a feladatnak a leírásakor), és mivel némi érvelési tudatosításnak szántam a feladatot, úgy gondoltam, kipróbálom. És ami azt illeti, tényleg működött. Hamar rájöttek, hogy az új érv és a cáfolat közötti határ néha elmosódik, néha a kérdés átmegy cáfolatba, vagy fordítva, és nem is olyan könnyű követni, hogy mikor mit is akar az adott megszólaló. Néha csak úgy röpködtek a lapok...
A tételmondat ennél a feladatnál egyébként a következő volt: A gazdagoknak több adót kellene fizetniük, a szegényeknek kevesebbet. Az elején az állító oldal elment a definiálás lehetősége felé, ami nagyjából két megszólaló után elindított egy definíciós vitát, amit leállítottam, egy perc alatt teljesen másról kezdtek el vitatkozni, mint ami a tételmondat volt. (Ritkán szólok bele ennyire a vitába, de elképesztő távolra jutottak nagyon hirtelen.) De szerencsére gyorsan visszatértünk magához a tételmondathoz, és nagyon izgalmas és élénk vita kerekedett ki. A legizgalmasabb kérdés, vagy problémafelvetés a vita során szerintem a következő gondolat volt: "Lehet-e valakit azért büntetni (értsd, jobban megadóztatni), mert ügyesebben csinálta a dolgát, képes volt sikeressé válni?" Szóval igen, jó kis vita kerekedett belőle :D

Ezek után tértünk rá a kétsarkos vitára, ami az all time favorite feladata a csapatnak. Mindig bejön. Pang a foglalkozás? Négysarkozzunk! Tutira működni fog. Mivel elég kevesen voltak, most csak két sarokkal játszottunk (ajánlom laminálni a négy lapot - könnyen kezelhető, és környezetbarát), az első tételmondatunk: El kellene törölni az iskolakötelezettséget. Végül az ellenző oldalt nyert, ami lássuk be, sarkos vitánál elég ritka, de amikor feltették azt a kérdést, hogy: "Ha nincs iskolakötelezettség, akkor ki tanítja meg a gyereket olvasni?", szépen mindenki átvándorolt a támogató oldalról. Mégiscsak egyetemistákról van szó...
A második tételmondatra nagyon kíváncsi voltam, egy kicsit talán absztraktnak is tartottam, de úgy gondoltam, záró mondatnak jó lesz: A cél szentesíti az eszközt. Legnagyobb meglepetésemre, ebből lett a legnagyobb vita! Elég nehéz volt véget vetni neki, mert kezdtünk kicsúszni az időből, de még maradtak bent érvek. Itt talán a legsúlyosabb mondat, kérdés ez volt: "A világbékéért kipusztíthatjuk-e az emberiséget?" Na igen, ez a téma elő fog még kerülni a félév során, ezt előre megsúgom... ;)

Lezárásként pedig témaötleteket vetettünk fel, hogy miről beszélgethetnénk a félév során. Ezt egyelőre nem árulom el, sőt, egy későbbi bejegyzésben a tematika problematikájáról is fogok bővebben szólni. A zárókör jó volt, pozitív visszajelzést kaptam, negatív talán annyi volt, hogy az első rész lehetett volna egy kicsit rövidebb, ami abszolút jogos észrevétel, de úgy gondolom, egy kis ismétlés azért a félév elejére belefért :)

Én jól éreztem magamat, előre készülve a blogbejegyzésre, egy kicsit másként figyeltem őket is, és magamat is, de elégedett voltam az eredménnyel. Persze ez még bőven komfortzónán belül volt, na de majd legközelebb...!

Addig is: vitára fel!

Sári



Tételmondatok: 
1. A gazdagoknak több adót kellene fizetniük, a szegényeknek kevesebbet.
2. El kellene törölni az iskolakötelezettséget.
3. A cél szentesíti az eszközt.
(3/3 jól működött)

2016. február 2., kedd

Visszatérés - Vitára fel!

Sziasztok!

Nagyon, nagyon, nagyon régen nem írtam már a SzEDiK blogjára, utoljára majdnem két évvel ezelőtt került fel az oldalra bejegyzés. És azóta rengeteg minden történt! A világban, velem is, de legfőképpen a SzEDiK-kel. 

Amikor elkezdtem a blogot írni, még éppen csak kezdett beindulni a Klub, és jó sok eltelt félév és találkozó távlatából visszatekintve azt kell mondjam, egyáltalán nem volt könnyű az eleje. Egyfelől teljesen tapasztalatlan voltam mint tréner, másrészt résztvevők is csak néhányan akadtak - de ők legalább nagyon lelkesek voltak! Azt hiszem, blogírás ezért sem működött, hiszen az energiámat inkább a fejlődésbe/fejlesztésbe fektettem. 

És megérte!

Mióta utoljára írtam, kialakult egy nagyon jó kis közösség: van hat-nyolc tagunk, az állandó mag, akikben mindig tudok bízni, hogy jönnek (vagy ha nem érnek rá, akkor jeleznek). Emellett minden félévben lett eddig néhány új barátunk, és mindig vannak, akik csak néha benéznek, de legalább jönnek. Az előző félévben rekordot is döntöttünk létszámban, velem együtt 13-an voltunk, ami 12 résztvevőt jelent! (És szerencsére balszerencsét nem... ?) És igen, tudom, ez nem sok, egy focicsapat egy cserejátékossal meg az edzővel, de ha azt vesszük, honnan indultunk... (két lelkes ember), akkor ez nem is olyan rossz arány. Az a legjobb, hogy a disputa összehozott egy csomó embert, akik nem ismerték egymást, pedig ugyanabban a közegben mozogtak nap mint nap, és igazi kis közösséget* hozott létre, akik nem csak a terem falain belül ismerik egymást, hanem azon kívül is. 
*A kedvenc történetem a társasággal kapcsolatban az előző félév során történt. Sosem szoktam késni, mindig időben ott vagyok, hogy berendezzem a termet, és a tagoktól is elvárom, hogy időben ott legyenek, hogy kezdhessük a foglalkozást. Csakhogy egy hétfőn bejött egy last minute egyetemi elfoglaltság, amit nem tudtam lemondani, ráadásul úgy volt, hogy befejeződik, mire kezdeném a SzEDiK-et. Persze nem így történt, megcsúszott a programom, és már ott voltam, hogy 15 percet kések, még fel kell venni a kulcsot (még ha egyébként mindig nyitva is van a terem), még be kell rendezni a termet, és már egyébként sem lesz ott senki, mert mivel sose kések, biztos azt hiszik majd, hogy elmarad az óra... Rohanok fel a lépcsőn a második emeletre, nyakamban a táskám meg a SzEDiK-szatyor, néma csend a folyosón, a terem ajtaja csukva. Ekkor már feladtam, ebből már nem lesz semmi, gondoltam. Benyitok az ajtón, bent pedig sötétség, felkattintom a villanyt... és leesett az állam. A kis csapat ott ült a berendezett terem közepén egy körben, és logisztory-ztak, mert tudták, úgyis azzal kezdenénk... Felnőttesen bevallom, hogy meghatódtam. 

Apropó terem... az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy bebiztosítsam a SzEDiK helyét, és ezt nem képletesen írom... Termet szerezni egyetemi épületben egy állandó időpontban tanári és és különösebb felsőbbvezetői támogatás nélkül nem egyszerű. Szerencsére most már ez is megoldódott, és immár harmadik féléve állandó a helyünk és időpontunk: minden hétfő este, a BTK Egyetem utcai épületének II. emeletén, a Sík Sándor teremben gyűlünk össze, hogy vitázzunk. Hamar megtanultam, hogy ez a típusú "biztonság" nagyon fontos, ha állandó csoportot akarok kialakítani. A folytonos helyszín és időpontváltozás zavaró és demotiváló. De most már szerencsére erre nincs gondunk :) *ezt most lekopogom*

És amellett is megérte folytatni a SzEDiK-et, hogy nem mindig sikerülnek tökéletesen az órák. Sőt! Azon szoktam meglepődni, ha minden úgy működik, ahogy kitaláltam előre. Szépen előre elkészítem az óravázlatot, játékokat keresek, összeszedem a feladatokat, tételmondatokat keresek, írok, átrágom magamat rajtuk, és amikor bedobom őket, akkor puff, nesze neked gondos készülés, nem működik. A csapat pedig már olyan nyíltan és természetesen áll a disputa lényegéhez, hogy kertelés nélkül meg is mondják, ha nem jó (mégsem jó) egy tételmondat, általában azonnal, de legkésőbb a zárókörökben. És néha meg van, hogy valamiben bizonytalan vagyok, és az meg rettenetesen jól beválik. Meg persze néha úgy történik minden, ahogy megterveztem - bár ez ritka :) 

Akárhogy is történjék, nekem mindig hosszú idő a reflexió egy-egy foglalkozás után, és csak az nyugtat meg, hogy minden hiba ellenére visszajönnek a következő héten. És értékelik, ha változtatok, ha fejlesztek. És valahol a módszertani problémáim, kérdéseim és azt hiszem, talán fejlődésem, valamint a fentebb leírt késtem-de-megvártak-és-még-be-is-rendezték-a-termet eset között rájöttem, hogy beszélnem kell erről valamilyen módon, rendszerezni a gondolataimat, és meg szeretném osztani a tapasztalataimat másokkal is. 

Ekkor tértem vissza a blog gondolatához, amit most már igyekszek tényleg hasznosan kihasználni. Egyrészt írni fogok a tapasztalataimról mint kezdő tréner (és leendő tanár), másrészt megosztom majd a foglalkozások vázlatait, hátha valaki hasznosítani tudja. Illetve tételmondatokról is fogok írni - mi működött, mi nem, talán egy lista is készül majd azokról a mondatokról, amik nálunk beváltak. Lényegében szakmázgatni szeretnék egy kicsit :D Nem tudom, hányan fogják olvasni, és másoknak mennyire lesz hasznos. Nekem biztosan az lesz.

Ez volt most a visszatérő bevezetés. Hamarosan elkészül a félév első találkozójáról készült beszámolóm is. 

Addig is: vitára fel!

Sári