Vitára fel! - Azaz, inkább vitaminra fel!

Alcím: Mit csinál az ember, ha beteg, nem tud órát tartani, és tanulnia kellene? - Blogol!

Hát igen, már most elkészült az eheti bejegyzés, pedig még a foglalkozás be sem fejeződött... volna, ha lett volna. De sajnos elmaradt. Először a SzEDiK története során sajnos utolsó pillanatban (tegnap) le kellett mondanom az eheti eseményt, mert elkapott valami csúnya megfázás. Ilyen az élet, ennek is el kellett jönnie egyszer.

Na de úgy gondoltam, ha már így egyszer belekezdtem ebbe a blogolás dologba, akkor most is csak írok valamit - korábbi tapasztalatok alapján. De ez most csak egy kis rövid történetecske lesz.

Egyszer volt, hol nem volt tehát, az előző félévben felvetettem az indiánok témáját. (Ezt most tényleg rímelve írtam?! Mi van ebben a gyógyszerben?!) Az amerikai indiánokról (Native Americans, indigenous people) kb. mindenkinek ugyanazok a dolgok jutnak eszébe: Winnetou, bölények, Farkasokkal táncoló, kaszinók, rezervátumok, tomahawk, skalp, Az utolsó mohikán... Keveset tudunk a mai helyzetükről, és talán elég messze is vannak ahhoz, hogy ne foglalkoztasson bennünket különösebben. Persze a feketék, színes bőrűek (nem tudom, jelen pillanatban melyik a PC-bb megnevezés), vagy akár mely másik bevándorló csoport helyzetéről csomót tudunk, hallunk, pedig elvileg ők is legalább olyan messze vannak tőlünk, mint az indiánok.

Van viszont egy TED-videó, ami pont velük foglalkozik, és talán megpróbál magyarázatot is adni arra, hogy miért nem annyira "hangos" ez a téma. Aaron Huey 2010-es beszéde, amit alább megnézhettek.

Én személy szerint kedvelem ezt a videót, a nem titkolt érzelmi töltöttsége ellenére is, így be is vittem az indiánokkal foglalkozó alkalmunkra, ami több szempontból is tanulságos volt. Mármint az alkalom.

Egyrészt tényleg rettenetesen keveset tudunk erről a témáról. Amit tudunk, azt is könyvekből meg filmekből. Nem tudom, ez mennyire van rendben. Ha azt vesszük, hogy (állítólag) egy átlag amerikai Budapestet be sem tudná lőni a térképen, nemhogy Szegedet... Így persze nehezebb volt beszélgetnünk, vitáznunk a témáról, még a néhány bevitt adattal és információval együtt is.

Ami viszont számomra a legmeglepőbb volt, hogy a kis társaságom teljes gőzerővel elutasította a videót. Ugyan elismerték, hogy hatásos, de abszolút manipulatívnak érezték, demagógnak, a videóban felsorolt adatokat megkérdőjelezték (merthogy nem volt hivatkozás feltüntetve - annyira egyetemisták, nem? Erről egyébként van egy jó viccem, amit novemberben hallottam a TEDxYouth@Budapesten, az egyik beszéd felvezetésében: "A tudományos társadalom úgy tekint a saját ötletre, mint a fogkefére. Mindenkinek van, de nem olyan jó a másét használni..." Vagy valahogy így :D) Egy-két enyhítő megjegyzést azért beszúrtak, de egyértelmű volt, hogy nem tetszett nekik a  videó. 

Ez nyilvánvalóan rendben van, hiszen mindenkinek különbözik a véleménye. De azért voltam leginkább meglőve, mert több feladatot is arra a videóra terveztem, amit ők nem nagyon akartak elfogadni. Bukta. Viszont ennek ellenére is jó kis viták kerekedtek ki a dologból, még ha nem is egészen azon a vonalon, amit én előre kigondoltam. Ember tervez, a disputás meg végez, ugye...

Levont következtetés: Ha tetszik egy videó, és be szeretnéd vinni foglalkozásra, órára, nézd meg újra, és köss bele. És készülj B-tervvel. Mindig. Ja, és számíts a kiszámíthatatlanra. Igen, azt hiszem, ez egy fontos pedagógiai megfigyelésem az elmúlt SzEDiK-es időszakból. Valami úgyis fog történni, ami nem passzol a menetrendhez. Például, hogy most lebetegedtem, és csak egy 100-as zsepit használtam el, miközben megírtam ezt a hiánypótló posztocskát.

Huey beszédéről pedig ezek után mindenki döntse el maga, hogy mit gondol. :D

Jövő héten bepótoljuk a ma elmarad alkalmat: a túlnépesedés témakörét fogjuk boncolgatni... én már várom. :D

Addig is: vitára fel!

Sári

U.i.: Bocsánat, akárhogy bűvészkedek, a videó nem akar megfelelő méretű lenni, és mindig alámászik a mellette levő szövegnek...