Sziasztok!
Nagyon, nagyon, nagyon régen nem írtam már a SzEDiK blogjára, utoljára majdnem két évvel ezelőtt került fel az oldalra bejegyzés. És azóta rengeteg minden történt! A világban, velem is, de legfőképpen a SzEDiK-kel.
Amikor elkezdtem a blogot írni, még éppen csak kezdett beindulni a Klub, és jó sok eltelt félév és találkozó távlatából visszatekintve azt kell mondjam, egyáltalán nem volt könnyű az eleje. Egyfelől teljesen tapasztalatlan voltam mint tréner, másrészt résztvevők is csak néhányan akadtak - de ők legalább nagyon lelkesek voltak! Azt hiszem, blogírás ezért sem működött, hiszen az energiámat inkább a fejlődésbe/fejlesztésbe fektettem.
És megérte!
Mióta utoljára írtam, kialakult egy nagyon jó kis közösség: van hat-nyolc tagunk, az állandó mag, akikben mindig tudok bízni, hogy jönnek (vagy ha nem érnek rá, akkor jeleznek). Emellett minden félévben lett eddig néhány új barátunk, és mindig vannak, akik csak néha benéznek, de legalább jönnek. Az előző félévben rekordot is döntöttünk létszámban, velem együtt 13-an voltunk, ami 12 résztvevőt jelent! (És szerencsére balszerencsét nem... ?) És igen, tudom, ez nem sok, egy focicsapat egy cserejátékossal meg az edzővel, de ha azt vesszük, honnan indultunk... (két lelkes ember), akkor ez nem is olyan rossz arány. Az a legjobb, hogy a disputa összehozott egy csomó embert, akik nem ismerték egymást, pedig ugyanabban a közegben mozogtak nap mint nap, és igazi kis közösséget* hozott létre, akik nem csak a terem falain belül ismerik egymást, hanem azon kívül is.
*A kedvenc történetem a társasággal kapcsolatban az előző félév során történt. Sosem szoktam késni, mindig időben ott vagyok, hogy berendezzem a termet, és a tagoktól is elvárom, hogy időben ott legyenek, hogy kezdhessük a foglalkozást. Csakhogy egy hétfőn bejött egy last minute egyetemi elfoglaltság, amit nem tudtam lemondani, ráadásul úgy volt, hogy befejeződik, mire kezdeném a SzEDiK-et. Persze nem így történt, megcsúszott a programom, és már ott voltam, hogy 15 percet kések, még fel kell venni a kulcsot (még ha egyébként mindig nyitva is van a terem), még be kell rendezni a termet, és már egyébként sem lesz ott senki, mert mivel sose kések, biztos azt hiszik majd, hogy elmarad az óra... Rohanok fel a lépcsőn a második emeletre, nyakamban a táskám meg a SzEDiK-szatyor, néma csend a folyosón, a terem ajtaja csukva. Ekkor már feladtam, ebből már nem lesz semmi, gondoltam. Benyitok az ajtón, bent pedig sötétség, felkattintom a villanyt... és leesett az állam. A kis csapat ott ült a berendezett terem közepén egy körben, és logisztory-ztak, mert tudták, úgyis azzal kezdenénk... Felnőttesen bevallom, hogy meghatódtam.
Apropó terem... az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy bebiztosítsam a SzEDiK helyét, és ezt nem képletesen írom... Termet szerezni egyetemi épületben egy állandó időpontban tanári és és különösebb felsőbbvezetői támogatás nélkül nem egyszerű. Szerencsére most már ez is megoldódott, és immár harmadik féléve állandó a helyünk és időpontunk: minden hétfő este, a BTK Egyetem utcai épületének II. emeletén, a Sík Sándor teremben gyűlünk össze, hogy vitázzunk. Hamar megtanultam, hogy ez a típusú "biztonság" nagyon fontos, ha állandó csoportot akarok kialakítani. A folytonos helyszín és időpontváltozás zavaró és demotiváló. De most már szerencsére erre nincs gondunk :) *ezt most lekopogom*
És amellett is megérte folytatni a SzEDiK-et, hogy nem mindig sikerülnek tökéletesen az órák. Sőt! Azon szoktam meglepődni, ha minden úgy működik, ahogy kitaláltam előre. Szépen előre elkészítem az óravázlatot, játékokat keresek, összeszedem a feladatokat, tételmondatokat keresek, írok, átrágom magamat rajtuk, és amikor bedobom őket, akkor puff, nesze neked gondos készülés, nem működik. A csapat pedig már olyan nyíltan és természetesen áll a disputa lényegéhez, hogy kertelés nélkül meg is mondják, ha nem jó (mégsem jó) egy tételmondat, általában azonnal, de legkésőbb a zárókörökben. És néha meg van, hogy valamiben bizonytalan vagyok, és az meg rettenetesen jól beválik. Meg persze néha úgy történik minden, ahogy megterveztem - bár ez ritka :)
Akárhogy is történjék, nekem mindig hosszú idő a reflexió egy-egy foglalkozás után, és csak az nyugtat meg, hogy minden hiba ellenére visszajönnek a következő héten. És értékelik, ha változtatok, ha fejlesztek. És valahol a módszertani problémáim, kérdéseim és azt hiszem, talán fejlődésem, valamint a fentebb leírt késtem-de-megvártak-és-még-be-is-rendezték-a-termet eset között rájöttem, hogy beszélnem kell erről valamilyen módon, rendszerezni a gondolataimat, és meg szeretném osztani a tapasztalataimat másokkal is.
Ekkor tértem vissza a blog gondolatához, amit most már igyekszek tényleg hasznosan kihasználni. Egyrészt írni fogok a tapasztalataimról mint kezdő tréner (és leendő tanár), másrészt megosztom majd a foglalkozások vázlatait, hátha valaki hasznosítani tudja. Illetve tételmondatokról is fogok írni - mi működött, mi nem, talán egy lista is készül majd azokról a mondatokról, amik nálunk beváltak. Lényegében szakmázgatni szeretnék egy kicsit :D Nem tudom, hányan fogják olvasni, és másoknak mennyire lesz hasznos. Nekem biztosan az lesz.
Ez volt most a visszatérő bevezetés. Hamarosan elkészül a félév első találkozójáról készült beszámolóm is.
Addig is: vitára fel!
Sári
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése