Halihó!
Igen, egy kicsit megcsúsztam az eheti blogbejegyzéssel, de a hetem, köszönhetően egy fulladozós-köhögős megfázásnak, egy társadalmi innováció szervezésének, és az egyetemi tanáraim életfilozófiájának ("Soha többet nem lesz ám ennyi idejük olvasni! Szóval jövő hétre egy teljes mű + harminc oldal szakirodalom" (és ez 10-szer)), némiképp káoszba fulladt. De legalábbis nem volt időm korábban leülni megírni ezt a blogbejegyzést, pedig most nagyon-nagyon izgalmas volt a heti találkozónk!
A legutóbbi bejegyzés végén megrebesgettem, hogy vendégeink fognak érkezni, és ez így is volt: 10 6-7. osztályos bátor disputás érkezett hozzánk hétfő este Makóról és Kiszomborról [ejtsd: kis zombor - a szerk.]. Hogy ez hogy történt? A kulturált vitázásban általában történő varázslatos módon: a tanárnők (Bea és Szabina) véletlenül rátaláltak a SzEDiK-re a neten, és megkérdezték, eljöhetnének-e egyszer megnézni a gyerekekkel, hogy mi mit is csinálunk. Én meg erre azt mondtam, hogy persze! Az egyik legfontosabb célom azzal, hogy vezetem a SzEDiK-et, hogy minél több emberhez eljuttassam a kulturált vitázást, és ebbe nagyon is belefér egy általános iskolás csapat. Sőt! Sose lehet elég korán kezdeni ám!
Persze ez azért kihívást jelentett nekem! Hiszen bár lassan három éve trénerked, eddig ezt egy lényegében felnőtt közegben tettem, ahol már "nagyok" vannak, rengeteg tapasztalattal, háttértudással, meg hát eléggé összeszokott már a csapat, a feladatok könnyen mennek. A "kicsik" pedig hát... kicsik? Igen, talán ez volt az első gondolatom, a második pedig az, hogy hát akkor itt valami könnyebb óratervet kell majd összeállítanom, hogy a vendégeink is hozzá tudjanak szólni - de akkor mi lesz az egyetemistákkal, mit csinálnak, ha elunják magukat a könnyű feladatokkal? (Utólag belátom, nagyobb problémát csináltam a dologból, mint kellett volna...) Aztán szerencsére beleakadtam egy riportba, ami a kis vendégeimről készült, akik egy nyílt napon nagyon is ügyesen disputáztak! Így végül úgy döntöttem, hogy a szokásos feladatokat viszem, csak a téma lesz olyan, ami talán picit könnyebb lehet a kicsiknek: iskolával kapcsolatos tételmondatokat választottam.
Íme az óravázlatom:
1. Ismerkedés, jégtörés
- mire jöttek?
- csoportszabályok
- névkör - marsi név
- játékok: papírlapos, evolúciós
2. Érvelés
- kétkörös játék
- véleményvonal
- kétsarkos - négysarkos
3. Zárókör
Nem tűnik bonyolultnak, ugye? :D Nem is az. De most nézzük végig lépésről lépésre, hogyan alakultak a dolgok.
1. Ismerkedés, jégtörés
Elöljáróban azért annyit elmondtam az előző héten a disputásaimnak, hogy jönnek majd "kicsik", beszállnak hozzánk vitázni. Nem tudom, mit gondolhattak. Az volt a vicces az egészben, hogy a "nagyok" közül is sokan jöttek,7-en, plusz még a 10 "kicsit" meg a két tanárnő, szóval összesen 20-an voltunk a teremben. A padok ugyan félre voltak tolva, de még így is érezhető volt, hogy sokan vagyunk. Mikor utána beszéltem az egyetemistákkal, mondták, hogy milyen sokan jöttek a kicsit, és amikor mondtam nekik, hogy csak 10-en voltak, nem akarták elhinni. Tanulság: rengeteget számít a terem mérete, attól függően, hányan vagytok és milyen feladatokat tervezel.
Azzal indítottam, hogy nyugodtan tegezzenek minket, ennek ellenére mindig aranyosan belekavarodtak, ha meg akartak szólítani. Ez azért nem fájt annyira, mint amikor egyetemisták magáztak le. Az elején tehát ismerkedtünk egy kicsit, elmondtam a "meghallgatjuk egymás véleményét", "mindig csak egy ember beszél" szabályokat, megmutogattam nekik a kézjeleket, utána pedig bemutatkoztunk. Volt ugyan etikett címke, de kell ilyenkor azért, hogy elhangozzanak a nevek. A marsi név aranyos játék (fordítva kell mondani a keresztnevet, és valami tulajdonságot hozzákötni), a gyerekek pillanatnyi hezitálás után belementek. Utána jöttek a játékok.
Játékok. Na igen, annak idején az egyetemistáimmal is mindig játékkal akartam indítani a foglalkozásokat, hiszen ezt láttam, tapasztaltam, tanultam korábban. Csak azzal nem számoltam, hogy az egyetemistáknak már ciki játszani. Tavaly nagyon trükkösen a logi-sztorit és a barchobát "kérdéstechnika-fejlesztés" címszó alatt sikerült becsempésznem a foglalkozásba, meg mostanában már a rabszolgapiac is működött. De például a SzEDiK indulásokat az a két játék, amivel most tök jól szórakoztunk, nem akart működni. Most viszont? Remek volt :D Először az evolúciós játékot játszottuk, ennek lényege, hogy kézjelekkel mutatjuk, hol állunk az evolúciós sorban (tojás > csirke > sas > Superman > Buddha), és az azonos szinten állók kő-papír-ollóval dönthetik el, ki tud tovább "fejlődni". Aki nyer, az ugrik egyet a ranglétrán, aki veszít, próbálkozik tovább. A Buddhák pedig kiülhetnek a kör szélére. Ha jól megy, a végére mindegyik "stációból" marad egy, és a többiek pedig Buddhák lesznek. Nálunk két kör volt, mindkettő nagyszerűen sikerült, a nagyok vegyültek a kicsikkel, bár azért még látszott, hogy a kicsik bátortalanok. A másik játék is elég mozgalmas: mindenki kap két lapot, amit a tenyerén kell tartani, és míg a többiekét le kell fújni, addig a sajátját meg kellene tartani (itt persze fontos tisztázni előre, hogy székre, asztalra nem mászunk, a lapot nem tartjuk testhez, falhoz, székhez, a barátunkhoz, stb.). A gyerekek (és szerintem a nagyok is) ezt is élvezték, a hangzavar alapján biztosan így volt! :)
2. Érvelés
Vitázni nem lehet csak úgy elkezdeni egyik pillanatról a másikra, amikor az előbb még ugráltak, nagyban nevetgéltek. Szóval az érvelős feladatot egy néma játék előzte meg: anélkül, hogy akárcsak egy hangot is kiadtak volna, születési hónap és nap alapján sorba kellett állniuk. Egészen gyorsan és ügyesen ment, és szerencsére ez elég is volt az elcsendesedéshez. A sorban állva két csapatra osztottam őket ("Általánosok" és "Egyetemesek"). A két csapat egymással szemben két kört formált (tehát kör volt a körben), mindenkinek volt egy párja. A belső kör állított, a külső tagadott. Mindkettőnek 1-1 perce volt kifejteni a véleményét, majd a külső kör eggyel arrébb lépett, tehát párt cseréltek, és megismételtük ugyan ezt. A második csere után annyi csavar volt, hogy megfordultak a szerepek: aki eddig állított, most tagadott, és fordítva. Ez azért volt jó, mert egyrészt így teljesen összekavarodtak, és "nagyok" is érveltek a "kicsikkel", másrészt belerázta őket magába a vitázásba.
Mindhárom kört egy tételmondattal játszottuk le: Az iskolákban meg kellene követelni az egyenruha viselését. Abszolút jól működött mindhárom kör, a végén megkérdeztem, milyen érvek jöttek fel - a "kicsik" határozottan egyenruha-ellenesnek bizonyultak! :D
Ezután véleményvonalat játszottunk. Először reál tárgyak vs. humán tárgyak volt a téma (itt ugye kedvelés/egyetértés alapján kell "vonalon" oda beállni, ahol úgy érezzük, kifejezzük az érzésünket). Nagyon izgin alakult ez a vita, a gyerekek lelkesen beszéltek. A stresszlabda-mikrofon azért sokat segített, hogy meghallgassák egymást. A második körben a véleményvonalnál már tételmondat volt: Legyen több évközi szünet és legyen rövidebb a nyári szünet. Na, itt aztán látszott, hogy a téma közel áll hozzájuk, főként érzelmi alapú gondolatok kerültek elő, ugyanakkor nagyon érdekes és elgondolkodtató érvek is születtek. Az egyik "kicsi" például azért érvelt a hosszú nyári szünet mellett, mert így akkor az elvált szülők gyerekei több időt tudnak tölteni mindkét szülőnél a nyár során... Szerintem sokat mondó, hogy lényegében senki sem kapta fel a fejét erre az érvre...
Végül az utolsó játék az a kétsarkos-négysarkos vita volt. Három tételmondatra volt időnk, és mindegyik jól működött. Íme:
Jobb tanárnak lenni, mint diáknak.
Azt hiszem, ez egy all-time-favorite tételmondat iskolásoknál, mindkét oldalon rengeteg érvet lehet előhozni. Az igazán izgalmas az volt, hogy szépen becsöpögtek olyan mondatok is, amelyek egyértelműen jelzik: az általános iskolások is érzik, ha probléma van, hallják és látják, ha például tüntetnek a tanárok. Merthogy bizony hangzott el olyan érv, hogy azért nem jó tanárnak lenni, mert rengeteget kell utána adminisztrálni...
Az iskolákban be kellene tiltani a mobiltelefonokat.
Előzetesen egy kérdőjelet tettem a tételmondat mellé, hiszen fogalmam sem volt, hogy vajon 7. osztályosoknál mennyire lehet ez probléma, van-e egyáltalán telefonjuk. Miazhogy! Miközben várták, hogy kezdődjön a foglalkozás, előkerültek szépen az okostelefonok, ment a szelfi-lövögetés ezerrel, sőt, a tételmondat hatására is előkerült egy-kettő a zsebekből... Így persze, hogy volt vélemény, főként talán mellette: ez a generáció már abszolút integrálná a mobiltelefonokat a mindennapi tanulásukba, órai életbe, például a házijukat már nem leckefüzetbe írnák fel, hanem telefonba, és akkor egyből át is tudnák küldeni a hiányzóknak... Persze volt olyan is, aki azt mondta, hogy nem kellene engedni a telefonokat, mert így akinek van, az nem villoghat vele azoknak, akiknek nincsen. És az is kiderült, hogy azért védettek még ezek a fiatalok az információtól, például teljesen érthetetlennek érezték azt a koncepciót, hogy egy ámokfutó megtámadna egy iskolát (vészhelyzeti telefonhasználat kapcsán került elő, füstölt hering gyanús volt). Minek is?
Legyen az iskolahét 4 napos.
Na, az utolsó tételmondat aztán igazán jól működött, a gyerekek már erre a szakaszra nagyon feloldódtak, bátran beszéltek, nem zavarta őket, hogy egyetemisták vagy adott esetben a saját tanár néni ellen kell érvelniük. A legaranyosabb/legőszintébb érv itt az ellenző oldalon hangzott el egy hangos sóhaj és borús tekintet mellett: "Akkor úgyis 4 napra tennék be az összes óránkat, ami most van..." Igen, valószínűleg így lenne...
3. Zárókör
A zárókör koncepciója még érezhetően idegen volt nekik, nem könnyen nyíltak meg először. De aztán olyan mondatok hangzottak el, amiknek én nagyon örültem. Ők maguk fogalmazták meg, hogy nagy sikerélményt jelentett számukra az, hogy egyetemistákkal együtt vitáztak, és tényleg tudtak velük vitázni. Tetszettek nekik a játékok, hogy nem csak két oldal van, mint a versenyvitában (amit eddig csináltak), hanem vannak árnyalatok is.
Az egyetemistáim pedig megjegyezték, hogy végre mindegyik tételmondat működött... Köszi... Utána egyébként még beszélgettünk velük, és meg voltak lepve, hogy a "kicsik" ennyire ügyesek és lelkesek voltak.
Én végig nagyon jól éreztem magamat. Újdonság volt, hogy ennyien vannak a kezem alatt, és ehhez pluszban jó volt, hogy nem kellett fegyelmezni, hiszen odafigyeltek, csinálták, amit kellett (csak a nasi volt kissé figyelemelterelő, de hát az megbocsátható). Nagyon hamar belejöttek a kicsik is a vitázásba, elkezdtek élni a lehetőségekkel. Ugyan a kézjeleket nem nagyon használták, de például a sarkos vitáknál szabadon mozogtak, ha megváltozott a véleményük - és hagyták, hogy ez megtörténjen, nem ragaszkodtak görcsösen a saját eredeti álláspontjukhoz.
Nagyon jól esett látni, hogy ez a korosztály (akiket én már diplomaszerzés után taníthatnék középiskolában!) ennyire lelkes és nyitott. Persze, van hova fejlődniük, kinek nincs, de rettenetesen jó alapokkal indulnak. Csak így tovább! :)
A jövő heti témát egyelőre nem árulom el, majd a facebook-eseményen meglátjátok :)
Addig is, vitára fel!
Sári
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése